Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

1966

Évek óta ugyanaz a kérdés gyötri a józanul gondolkodó megmaradt magyarságot.
Miért hagytuk ezt?!
Miért hasonlít  mindenki ahhoz a szerencsétlen légyhez, mely ablak mögé szorulva, újra és újra nekirepül az üvegnek és a fényen elandalogva a szabadság eredményét várja ettől?
Miért nem csinált senki semmit?
Az elmúlt évtizedekben ezerszer csillant fel a remény, hogy végre talán lesz valami… de mindannyiszor megbukott, szétverték, megvették, lefizették, elnyomták, megalázó viccet csináltak belőle, elfásították, érdektelenségbe fullasztották, kigúnyolták, önmaga előtt is meghazudtolták, elárulták…
Mostanában már nagyon együgyű magyarul beszélőnek és „kárpát medencei bértelepesnek” kell lenni, hogy ne érezze valaki velejéig hasítva, hogy tényleg itt van egy nemzet vége, és a teljes „elit” az utolsó pillanatig, politikusostul, publicistástul, jogászocskástul, közgazdászostul megfűszerezve magára hagyta az övéit.
A szólamok ismerősek, de már nem mondanak semmit.
A válasz azonban egyszerű és drámai. Az utolsó nagy bűn, ami ehhez a gyalázatos fondorlathoz kellett, hogy egyszerűen kiirtottak egy generációt! A valódi értelmiségi elitet, aki mindmáig hű maradt a népéhez, még ha ez az életébe és személyes „pitiáner egzisztenciájába” került is.
Ők 1965. végén, 1966-ban és 1967. elején születtek. Pokolibban jártak mint azt bárki hinné, vagy felfogná. Akár néhány hónap előbb vagy utóbb születés elég az unott legyintéshez: „minden generációnak megvan a maga baja”!
Legtöbbjük saját sorsával sincs tisztában. Képtelen mások számára is megfogalmazni, hogy mi is történt vele, hisz egy mostani zug nyugdíjas generáció kézzel-lábbal tolja rá kétes hatalmát és silány szellemi örökségét egy önmagát eltartani képtelen fiatal nemzedékre, átlépve őket, és mindazt, amit megtettek, hogy végül is ne így legyen…
1966 évében születtek a hidegháború megnyomorított veteránjai. Ők azok, akiket oroszul tanítottak és egy hét múlva angolul kérdeztek. Ők, akiket nem vettek fel egyetemre mondva csinált gazdasági, vagy politikai okok miatt, majd álságosan kajánul kérték tőlük a diplomát azok, akik kirúgták őket... Ők azok, akiknek a szavazata igazából sosem számított a négyévenkénti új diktátor megválasztásakor, majd lehetett vádolni őket azzal, hogy az ország fele „nem él politikai jogával”. Ők azok, akik nem párttagok, csupán beszedik tőlük a demokrácia árát. Ők azok, akik sohasem tudták elmondani, hogy ők a gazdasági, kulturális, műszaki, filozófiai, és szakrális nemzetmegtartó értelmiség. Semmit nem segített nekik az állam, de véres verejtékkel ők építik azt a szemétre való társadalmi berendezkedést, amit a hátuk közepére sem kívánnak. Az ő életük ment rá pökhendi, tehetségtelen karrierista disznók társadalomformáló kísérletezgetésére. Ők azok, akiken „tutyimutyiságukért” röhög mindenki, aki végig „ügyeskedte” ezt a kétes és botrányos húsz évet. Tőlük csalták ki apáik vagyonát, majd elvették tőlük unokáik örökségét is úgy, hogy közben nem is engedték őket hazájukban megélni.
Életük nyomtalan, arctalan. Megírták, amit nem olvasnak, megzenésítették, amit nem hallgatnak, felépítették, amiből az utcára rakták őket, megfestették, amit soha ki nem állított senki, feltalálták, amit ingyen elvettek tőlük.
Így lehetett meg ez az arctalan üres semmibe veszett néhány évtized.
A valós elit mégis Ők!
Van közöttük olimpiai bajnok, akit soha sem vittek ki az olimpiára, pedig ma reggel is világcsúcsot ment, csak nem volt kegyelt. Van köztük világhírű festőművész, akinek a festék árát sem fizetik ki, mikor hitegetik kiállítással, van köztük színész, kit sohasem engedtek be a „rokonok” a nemzet színházába, mert ott az övéihez akart szólni. Van köztük költő, ki verseit dugdossa a politikai megfélemlítők elől. Van köztük világra szóló zenész, akinek soha nem fogják bemutatni egyetlen lemezét sem, miközben szerzői jogokat fizettetnek vele a saját művei után. Van köztük író, kit igaz könyveiért ma is üldöznek. Van köztük politikus, aki nem bohóc és nem hazudik hátsó szándékokkal. Van fényképész és filmrendező, aki éhen hal, hogy dokumentálhassa mi is történik itt valójában. Sírva kell kacagnom ,ha azt hiszed, valaha látni fogod ezeket a képeket…
Istenem, ha látnák, ahogy ezeknek az embereknek még sincs félelem a szemében! Őket nem megválasztották, ŐK a KIVÁLASZTOTTAK!
Ennek a gnóm életidegen társadalomnak összes cselédje, aki csupán „tette a dolgát”, miközben véres kézzel elfelejtett  MAGYAR lenni, ahhoz, hogy bebetonozhassa magát, egzisztenciálisan végig összekacsintott, hogy Őket ki kell irtani, veszniük kell. Akárki akármit hazudik, akkor is Ők az utolsó letéteményesei az ország tényleges jó irányba való megfordításának. Egy igazi 66-os gondolkodás nélkül ma is nekimegy a társadalomtól elszakadt affektáló, úrhatnám ingyenélőknek. Az öltönyös világcsavargó banda ma is titkon attól retteg, hogy valaki fegyvert ad a kezükbe, vagy tényleges hatalmat! Azonnal valós társadalmi igazság jönne létre!
Ők tudnak mindenről. A valóság Isteni tényeit ők ki tudják még mondani! Az igazság nekik evidens, és nem cserélődött le a csattanó CD jogtár maszlagra. Számukra még az a bűn, ha elkövetik, nem az, amikor sikerül végre bizonyítani. Ezért folyton „bajban” vannak és menekülnek a megrohadt állam nyikorgó gépezete elől. Egy mocskos, mondvacsinált, öntömjénező „elit” alig várja, hogy szép csendben, nyomtalanul kihaljanak. Szerencsétlen némelyikük még a másikójukról sem tud. Azt gondolja, magányos egyéni sors az övé, és be kell érni azzal, amit a tányér szélére lökött neki egy igazságtalan, valódi intézmények nélküli rendszer. Millió képernyő sikítja nekik napjában több ezerszer: egyedül vagy és gyenge, nem érdemes csinálni semmit. Ők nem hiszik el!
Ez, Kedves Barátom, a Te személyes tragédiád is, aki napi aktuális látszatokkal vagy elfoglalva. Olyan ez, mikor a kis fecskének kiirtják az édesapját, édesanyját, és azt hazudják neki milliárdokért vett média gépezeten keresztül, hogy a fecske mindig is gyalogolt. Rendeznek neki a kereskedelmi tévében „nagy gyalogló show-t!” Egy-két áruló mostoha apafecske jó pénzért szintén gyalogol és remekül érzi mindenki magát. Már csak ki kell várni azok halálát, eltagadva és izolálva a „többségi társadalomtól”, akik még látták a nagyapjukat az eresz alatt lakni… és még meg tudnák tanítani az övéiket repülni.
Nemzeti dráma ez! Te is része vagy! Ne álltasd magad! Lehet, hogy egy jobb autó vagy egy kerti hússütés a hitellel lebombázott házad előtt még elveszi az eszed. A meccs, az olcsó sör meg a sztrájk, még andalít. Nem unod még nyikhaj öltönyös jogászgyerekek okfejtéseit, akik az életeddel játszanak?

1966. A FILM, mely bemutatja, kik azok, akik a vérükkel és nyomtalan, arctalan eltűnésükkel fizetik ennek a rendszernek az árát. Ha nem érted, és sunyin elfordulsz ettől a generációtól, magad is azon fogyasztói tömegsírba kerülsz, ahol majd exhumálás után azonosít egy régész csoport: hogy itt állítólag magyarok is éltek.

Sokan nem vállalták az arcukat és nevüket. Nekik is külön köszönöm a nyilatkozatokat. Külön köszönet a segítségekért és partizán akciókért, hogy sikerült felkutatni a társadalom valódi elitjének önhibáján kívül bujkáló, kallódó tagjait.

 

contact